
A szecesszió elfeledett mestere • városi séta
Róth Miksa Emlékház
Egyéb
IdőpontokRóth Miksa, Hauszmann Alajos, Jugenstil és Art Nouveau egy programban!
Kőrössy Albert Kálmán (1869- 1955) építészt a szecessziók mestereként tartjuk számon; e jelzőt magyarázza, hogy a kezdeti, Hauszmann Alajos hatásáról árulkodó, historizáló szellemiségben fogant épületei után teljesen új irányt vett építészeti stílus- és formavilága. A lechneri magyaros stílus, a korai német Jugendstil, valamint a francia Art Nouveau együttes hatása keveredik a későbbiekben épületeinek sajátos forma-és díszítményvilágában, mely tetten érhető mind a pompás vakolatarchitektúra, mind pedig a káprázatos üvegablakok ikonográfiai programjában.
Kőrössy Albert Kálmán több erzsébetvárosi épületében is szerencsésen megőrződtek Róth Miksa és műhelye által készített ólomüveg ablakok, melyek bővelkednek szecessziós szimbólumokban, így a bőséget, termékenységet szimbolizáló gólyával, gránátalmával, a keresztény szimbolikában is jelentős napraforgóval, valamint a magyar művészet sajátos flóra- és faunavilágával is találkozhatunk Róth Miksa üvegeinek tanulmányozásakor.
Találkozó helye: Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény
Sétavezető: Dávid Brigitta művészettörténész, a múzeum gyakornoka
Maximum létszám: 20 fő
Jegyár: 2000 Ft
JEGYEK KIZÁRÓLAG ELŐRE, ONLINE VÁLTHATÓK!
A program a Múzeumok Őszi Fesztiválja eseménysorozat részeként valósul meg.